SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203062/012 | 9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca. 1.

Intézmény logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Technikumi és szakképző iskolai oktatás

Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik. 

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.


Okleveles technikusképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.


Szakmák

Elektronikai műszerész

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Elektronikai technikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Gépi és CNC forgácsoló

Gépészet


Tovább

Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Járműfényező

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Karosszérialakatos

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Mechatronikus karbantartó

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

A Szakképző Iskola választás újdonsága, előnyei:

  • A szakképző iskolában szakember képzés folyik.
  • Először ágazatot választasz, amivel 1 évig ismerkedsz.
  • 9. évfolyam után történik a szakmaválasztás.
  • 2 évig tanulhatod a szakmát, elsősorban vállalati körülmények között, duális képzés keretében
  • Duális képzés = a képzés helyszíne elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál lesz, ahol a szakma elsajátítása történik.
  • 9. évfolyam után még a technikummal átjárható rendszer.
  • Általános szakképzési ösztöndíjat kapsz 1 évig.
  • Az ösztöndíjat a szakképzési munkaszerződés váltja fel, vagyis a tanulás mellett már lesz jövedelmed.

A Technikum választás újdonsága, előnyei:

  • Először ágazatot választasz, amivel 2 évig ismerkedsz.
  • 10. évfolyam után történik a szakmaválasztás.
  • A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit:
  • Matematikából, magyarból, történelemből, valamint egy idegen nyelvből ugyanaz a tananyagtartalom, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból érettségi vizsgával zárul az oktatás, előrehozott érettségi lehetőséggel.
  • A nyelvvizsga megszerzésére van mód – hasonlóan a gimnáziumhoz-, de itt egy nyelvet kell kötelezően tanulni. Az iskolák egyedi ajánlatában lehet több nyelvtanulási lehetőség is.
  • Nem kell ötödik érettségi tantárgyat választani, mivel a szakmai vizsga lesz az ötödik érettségi tantárgy. A technikusi vizsga emelt szintű érettségi tantárgynak számít
  • Az 5. év elvégzése után egyszerre kapsz érettségi bizonyítványt és technikusi oklevelet.
  • Úgy lehetsz középiskolás, hogy kapsz ösztöndíjat, duális képzés esetén pedig munkaszerződést ajánl a vállalat, vagyis jövedelmed lesz.

Partnereink

SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum


Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium

9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca. 1.

Telefon: +94/501-810; +36/20/503-4113

E-mail: puskas677@ptszki.edu.hu

OM azonosító: 203062/012


2024Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium