SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203062/012 | 9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca. 1.

Intézmény logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Projektek

2018 - Határtalanul

Délvidéki portya a megújuló energiák nyomában címmel HATÁRTALANUL! programra adtunk be pályázatot. Örömmel értesültünk az előző tanévben, hogy terveinket meg tudjuk valósítani.

Partneriskolánk a szabadkai Ivan Saric Műszaki Iskola lett.

Az előkészítő órán a diákok előadást hallottak a Vajdaság földrajzi, történelmi helyzetéről, nevezetességeiről, valamint a trianoni békediktátum hatásairól. Az első utazásra 2018. március 26-28. között került sor. 28 diák vett részt a projektben, a 12/A, 3/11/E és 13/I osztály tanulói. Pedagóguskísérők: Bodó Judit, Gerölyné Pipics Enikő és Horváth Árpád voltak.

Utazásunk során megtekintettük az 1697-es zentai csata emlékművét, a zentai városházán megismerkedtünk Zenta történelmével, valamint a csata részleteivel is. Csantavéren a helyi plébános mutatta be a római Szent Péter bazilika kisebb változataként felépített Páduai Szent Antal templomot. Utána Palicson csodáltuk meg a szecessziós épületeket. A fiúk ámulatukra még a Női fürdőbe is bemehettek.

A második napon az iskolai programok megvalósítására került sor. Közös bemutatkozás után hallottunk a tornaterem vízmelegítését ellátó napkollektorról, megtekintettük a szabadkai víztisztítót, elkezdtük a közös projektfeladat: a napelemmel működtetett házikó tervezését.

A kapcsolatunk erősítését szolgálta a közös városnézés. A Városháza tornyából a város panorámája tárult elénk, végigsétáltunk a szecesszió városában a szebbnél szebb palotákat szemlélve. Sajnos a Zsinagógát csak kívülről szemlélhettük meg, de a Kosztolányi szobor előtt együtt emlékeztünk a költőre.

A szabadkai csoportot április 12-én fogadtuk iskolánkban. Intézményünk bemutatásakor a megújuló energiák oktatásának elméletére és gyakorlatára helyeztük a hangsúlyt. Iskolai programként a Vajdaságban készített fotókból fotókiállítást szerveztünk, vegyes csoportokban vetélkedőt szerveztünk és természetesen elkészült a korábbi tervek alapján a napelemes ház makett is.

A csoporttól a közös kirándulások: az ikervári vízerőmű és Kőszeg együttes felfedezésével búcsúztunk el.

Az értékelő órán megállapítottuk, hogy a kitűzött célt elértük: a találkozások, együtt töltött idő során mindannyiunk számára egyértelművé vált, hogy a határon túl élő magyarokkal összetartozunk, a nemzeti összetartozás érzésünk elmélyült.

Szombathely, 2018. 04.24.

Gerölyné Pipics Enikő

projektvezető könyvtáros tanár

GALÉRIA

Délvidéki portya

Csantavér.jpg
Szabadka.jpg
Zenta.jpg

Partnereink

SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum


Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium

9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca. 1.

Telefon: +94/501-810; +36/20/503-4113

E-mail: puskas677@ptszki.edu.hu

OM azonosító: 203062/012


2024Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium